M. S. MESTER (16. század)Bányavárosi festő. Mindössze hat képe ismeretes, melyek egykor a selmecbányai római katolikus templom Katalin főoltárát díszítették. A Genthon István által rekonstruált hat szárnyból ma egy (Visitatio) a Szépművészeti Múzeum, egy Hontszentantal és négy az esztergomi múzeum birtokában van. A művész monogramja és a keletkezés évét jelző 1506-os évszám a század elején történt restaurálás alkalmával vált láthatóvá az esztergomi Feltámadás jelenetén, a koporsó párkányán.
A középkori magyar művészet eme legkiválóbb mesterének személyéről igen keveset tudunk, a német művész-történetírás általában J. Breu augsburgi festővel igyekszik azonosítani, nem véve figyelembe a hazai kutatás eredményeit. A névtelen mester valószínűleg azonos egy újabban felfedezett 1507-es selmecbányai oklevélben megörökített Sebestyén nevű festővel. Ma már a kutatás alapján csaknem biztosnak látszik, hogy bányavárosi mester lehetett, akinek művészete Dürer, a dunai iskola, J. Breu és főként Grünewald stílusával rokon, népi, egyéni. A drámai mélység és a színpompás dekoratív formaadás ötvöződik benne.
Forrás: http://www.hung-art.hu/
A TÖRTÉNETI M. S. MESTER
Azonosítására az eddigi kísérletek eredménytelenek maradtak. Több mint remény azonban, hogy sikerül a festő személyét megtalálni, egykori működését lehetőleg rekonstruálni, sőt más műveit is azonosítani. Mindez nem a szerencsés véletlentől, hanem a sokoldalú kutatástól várható.
A történeti vizsgálódást megnehezíti, hogy M. S. mester eddig ismert képei meglehetősen társtalanok. Közelebbi stiláris kapcsolataik feltárása szűkítheti csak a kört, amelyben a művészt kereshetjük. Bizonyíthatónak látszik, hogy helytálló az a közel hetven éve felmerült álláspont, amely szerint a metsző M. Z. mester és a budapesti Vizitáció mestere (azaz M. S. mester) azonos - a szignatúrák különbözősége ellenére is. Eszerint M. S. mesternek huszonkét metszete és három rajza (Berlinben, Nürnbergben és Münchenben) is fennmaradt. A metszetek és a rajzok ugyanazoknak a - főleg itáliai, német és németalföldi - példáknak a hatására készültek, mint a képek, és stilárisan a lehető legközelebbi megfelelői a festményeknek.
Ugyancsak bizonyítható, hogy az egykori bányavárosokban - és éppen Selmecbányán - a festővel azonosítható művész nem élt. Az egykori Mária-templom főoltára nem helyben készült.
Művészetének tanúsága szerint a festő - bár ismerte és felhasználta a fiatal Dürer grafikai műveit - idősebb volt nürnbergi kollégájánál. Feltehetően az 1450-es években születhetett. Úgy látszik, 1500-ban - ez szentév volt, és sokan zarándokoltak Rómába - rövid időre Itáliában is megfordult. Metszeteit utazása után készítette. A selmecbányai Mária-templom főoltárának festett szárnyai voltak tehát késői főművei.
Forrás: Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei az esztergomi Keresztény Múzeumban, Magyar Helikon - Corvina, 1976, 14. oldal
Mikó Árpád
Misztériumjáték a táblák sorsa: források és feltevések
(részlet)
Állítólag van valaki Budapesten, aki tudja M S mester igazi nevét. Hogy csupán a hétköznapi nevét ismeri-e, vagy kabbalisztikus értelemben véve az igazit, arról nem tudnak a városban, csupán arról beszélnek, hogy e titok tudását nem tartja lényegesnek. A művekről kellene beszélni. Csakugyan: fontos-e a név kimondása? S kell-e ismernünk a mögötte lévő személyiséget? A feloldatlan jelek mögé rejtőzött alkotót, aki - talán egyedül a középkori magyarországi festészet mesteremberei közül - valóban művész volt? "Mindenképpen ő az ..., akinek sorsáról, életéről mindent szeretnénk tudni. S ennek a tudnivágyásnak legfőbb oka művészetének személyes, egyéni jellege. M S mester egyik betetőzője a középkori magyarországi művészet történetének, képviselője annak a művészeti és szellemi életre általában jellemző fejlődésnek, amely elvezetett a modern értelemben vett egyéniség kialakulásához." Legszigorúbb művészettörténészünk vallomása ez arról a mesterről, aki "... személyes élménnyé volt képes formálni ember és természet szerves összeforrásának, egyetlen világrend részeként való meghatározottságának tudatát."
M S mester képei - kivált a Vizitáció és a Kálvária - jó ideje már emblematikus jelentőségűvé növekedtek a magyar szellemi patrimoniumban; valószínűleg nincs nála ismertebb festője, alkotásainál nincsenek ismertebb művei a régi magyarországi festészetnek. Képe előtt állva egyetlen percig sem kétséges, hogy a mű nem a tudomány poros illusztrációja, nem absztrakt formák szervezett halmaza a síkon, hanem emberi drámák magával ragadó megformálása; hogy nem egyszerű bibliai illusztráció, nem csupán morális narratíva, hanem annál sokkal több: szavakkal lefordíthatatlan, szimbolikus beszéd az élet, a lét végső kérdéseiről: Numen adest.
. . .
Epilógus
Mindig sajnáltam Hermogenést, Hipponikos fiát, hogy oly hosszan - sok-sok caputon keresztül - kénytelen végigelemezni Kratylos tanítását a nevek igazi természetéről, amely szerint azok hozzátartoznak az emberekhez, a tárgyakhoz, mi több, talán fontosabbak is annál, mint amit megneveznek. Hermogenésnek adtam igazat, aki úgy vélte, hogy a névvel "az emberek a dolgokat... megegyezés alapján, konvencionálisan jelölik", és azt hittem, hogy teljesen mindegy, M S mesternek mi - vagy mi volt - a neve. Hamarosan be kellett látnom, hogy tévedtem. Mert nemcsak az eddig javasolt feloldásokkal, hanem már magukkal a betűkkel is baj van. Urbach Zsuzsa pontosan látja, hogy "már neve is tévedéseink egyik jele", hisz helyesen M S monogramistának kellene neveznünk őt, s az ő olvasatában a szignatúra is: "más." Végh János a grammatikailag helyes megoldáshoz ragaszkodott: a két betűt a pontok névbetűkké teszik, s mögöttük ott van maga az ember. Mindezek szigorúan tudományos, száraz érvelésen alapulnak, mégis tagadhatatlanul van bennük valami mágikus elem. Akaratlan névvarázs? A szómágia igazán hatékony formája azonban - ezt mindannyian tudjuk - a hallgatás. Ki rejtőzködik voltaképp e két betű mögött?
M S mester nevének kimondhatatlansága számomra a szó hatalmának ékes tanúbizonysága. Ezen már az sem változtathat, ha egyszer megtudom, ki ő. Ennek a két betűnek hatalma van: aki tudja, mit jelentenek, az a képet is olvasni tudja - vagy legalább másképp is tudja olvasni, mint mi, beavatatlanok. A jeleknek ez a képessége roppant fontos e hitét vesztett világban. Mintha az parázslanék föl hirtelen ebben a két betűben, hogy mégis megvan még elevenen, a feledés hamuja alatt az a titok, ami egykor a nyelvben lakott. Amely egykor szólásra bírta a nyelvet.
Forrás: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (kiállítás katalógusa) (Magyar Nemzeti Galéria, 1997. március 14 - május 25.), A Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM közös kiadványa, Budapest, 1997, 143. és 155. oldal
0.kép:Angyali üdvözlet(elveszett)
1.kép:Vizitáció
Az Evangélium szerint, mikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, s elöntötte a Szentlélek. A képet ennek a pillanatnak a felfokozottsága, a két kecses, szinte lebegő nőalak megindultsága hatja át. Mária fellibbenő fejkendője sem a szél játéka, hanem a kor megszokott hangulatkeltő eleme. Alóla előtűnik az asszony aranyszőke haja, az ártatlan, tiszta szépség szimbóluma.
Az előtérben látható feltünően nagy méretű írisz, pünkösdirózsa és a szamóca a szenvedéstörténetre utalnak.
A jelenlegi arany hátteret egy ideig kék, majd újabb réteg arany átfestés fedte. A dunai-iskola hatásáról árulkodó táji háttér szintén a főjelenetre való hangulati, tartalmi utalások hordozója, melynek egyes elemei a passió-képeken is visszaköszönnek. Nem célja a természethű ábrázolás, s léptékében határozottan elkülönül a főjelenettől.
A tábla az eredeti oltár bal oldali mozgószárnyának felső képe lehetett, hátoldalát valószínüleg dombormű díszítette. Jelenlegi formájában csonkított.
2. kép:Születés
A kép előterében a címadó jelenet szereplői: Mária és József magas alakjai láthatók, amint áhitattal nézik az angyaloktól körülvett kisdedet, s Jézus áldásra emelt kézzel tekint vissza rájuk. Mögötte az őt vigyázó barmok. A hagyományoknak megfelelő romos vagy befejezetlen istálló határolja el őket a bal felső sarokban épp csak észrevehető Híradás a pásztoroknak jelenettől. Ugyanezek a pásztorok láthatók, amint az istállóba belépve térdre borulva imádják a gyermeket. Méretük egyik jelenet szereplőivel sem egyezik, mintegy átmenetet képeznek azok között.
A kompozíció, az egyéni szerkesztés és részletkidolgozás ellenére, igen hű felhasználása Schongauer egy ma is ismert metszetének.
A tábla jelenleg a hontszentantali plébánia tulajdonában van. Az eredeti oltár jobb oldali mozgószárnyának felső képe lehetett, mai állapotában csonkított.
3.kép:Királyok imádása
A mesternek e képét a kutatás csak a közelmúltban fogadta a sorozat tagjai közé, s addig az oltár tábláinál későbbinek tartva, 1506-10 közé datálták. A csoporttól való elszakadását, későbbi történetét homály fedi. Első adatunk, hogy a lille-i múzeumnak 1883-ban ajándékozta egy kölni régiségkereskedő. Az eredeti oltár jobb oldali merevszárnyának felső táblája lehetett. Mai állapotában erősen csonkított, a hiány miatt a kompozíció kiegyensúlyozatlan, Mária alakja hiányos.
A kép egyik érdekessége a legfiatalabb király, aki a gyermek Jézus helyett a néző felé fordul, ezzel kitekint a képből, és közvetlen kapcsolatot teremt a nézővel. Egyértelműen elüt vonásaiban a mesterre jellemző idealizált típusoktól. Portrészerűsége, beállítása miatt a kutatók a festő önarcképét vagy a donátor portréját sejtik benne.
Az alakok beállítását érdemes összevetni Dürer két évvel korábbi Királyok imádása képével.
