Helyzetgyakorlat I.

Ez puszta kitaláció, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve!!

Az Egyik:
-Annyira szeretlek, és annyira nem tudom ezt elviselni, hogy szabadnak kell lennem! értsd meg sokkal inkább akármi, csak Te nem, el kell hogy hagyjalak. Tegnap még nem így volt, de a horoszkópom megírta,hogy szabadulnom kell, és ez ellen tenni hatalmas vétek lenne. Boldogulj hát egyedül!

Erre a Másik:
-Nem értelek, de szeretlek, ezért tudom, hogy el kell, hogy engedjelek! Nem bírnék úgy Veled lenni, hogy tudom, hogy szenvedsz a horoszkópodban leírtak miatt. Tudom, szenvedni fogok, tudom, fájni fog, de ha neked ez kell, én nem állom utadat.

Mire a Harmadik:
-Tudom, hogy fáj, hogy eldobtak, kicsavartak, de lásd meg, hogy én nem ellened vagyok! Szegény vagyok, félénk, de a bennem lévő minden a Tiéd lehet, ha kéred, és látom hogy kéred, mert nem lehet véletlen, hogy megtaláltuk egymásban azt a közös hangot, érzést, amit legalább 100 000 éve keresünk. Mit szólsz, mit érzel??

Ismét a Második:
-Igen, látlak!!!! Lehet ha magamba néznék belátnám azt, hogy igazad van, csak még időt kérek, nem kell sok, csak épp annyi, hogy a maradék kis rést bezárjam ami hozzá köt. Kétségek között nem karok cselekedni, el kell zárnom Őt magamtól, várj kérjek, ne engedj el, szükségem van Rád!

Megint az Egyik:
-Elzárkózol, úgy teszel, mintha nem jelentenék semmit?? Talán van fény az utad végén? Akkor nem hagyok békét, berúgom a résre zárt ajtót, amit én kezdtem el becsukni, mégsem olyan jó egyedül aludni… Hátha van még valami benne, ami megtudok fogni. Igaz, kicsi a rés ami engem hozzá vezethet, de leszek olyan rámenős, hogy visszakérhessem magam, hiszen Ő most még bizonytalan, nem zárt le magában… Akkor törjük be a legszentebb ajtót!!!

A Második:
-El kell utasítanom, én ezt lehet hogy nem akarom pont kezdek túllenni rajta, nem engedhetem vissza, nem Őt akarom beengedni!!! Elutasító leszek!!!

Egyik:
-Hmmmmm… Elutasítasz? Ki miatt? Őt még tudom, hogy nem engedthetted be, ismerlek, nem játszanál ilyenekkel, annál jobb ember vagy!!! Akkor hát még jobban belehúzok, csak azért is!Nem hagyom, nem lehet másé, habár én kergettem, el. Nem értem magamat, de nem baj, most már nem is olyan jó szabadnak lenni, nem is voltam szabad, csak Vele… igen visszaszerzem! Nem érdekel sem Ő sem más!!!

Második:
-Vissza akar jönni, jajj nekem! De nekem talán nagyon fontos az, kivel talán közös nyelvet beszélünk. De vele meg már egyszer jó volt, igaz, hogy lemészárolt, de ki nem kötődik ahhoz, aki megölte?? S amaz? El kell kergetnem, Ő bizonytalan bennem, mi van akkor ha nem olyan, mint amilyennek látszik, meg kell ismernem Őt, mert hátha!! Nem Nem, aki megölt, azért tudott megölni mert ismer, és én is ismerem Őt, ez így könnyebb!! Akkor hát döntök, nem ismerlek, de érzem, hogy jó vagy. De el kell kergetnem, hátha a már be nem vált, de legalább ismert most más lesz…

ÖRÖK ÉRTÉKEK: TAO TE KING

Eddig csipegettem, hát most nem...

LAO CE

Az Út és Erény könyve (Tao Te King)

Weöres Sándor fordítása

Tőkei Ferenc prózafordítása alapján


_________________________________________________________________



AZ ÚT

1

Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.

2

Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas es mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.

3

Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend es béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.

4

Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élet tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.

5

Az ég és föld nem emberi:
neki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
neki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belôle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.

6

Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenul munkálkodik,
nem fárad el sose.

7

Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.

8

A legfôbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevô:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a sziv a bensô melyet kövesse,
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetôt kövesse,
a tett a kellô idôt kövesse.
Ha készséges, de nem erôszakos:
nem kél zúgolódás semerre.

9

Aki tölt színültig:
jobb, ha elôbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkôvel teli kamra:
megôrizni senkise bírja.
Kincs, gôg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.

10

Aki teste-lelke egységét megôrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé símítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

11

Harminc küllô kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létezô
és hasznot-adó a nemlétezô.

12

Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhetô mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

13

Dicsôség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsôség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsôséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsôség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élô kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élô jóságra
építhet a világ.

14

Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az ôskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezetô-fűzére.

15

Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtôzôt és rejtettet,
de ôket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett ôket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelôk, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félôk, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton ôrizve
formálták a szennyesbôl tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az úton jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezôvel és újat nem alkottak.

16

Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az utat követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.

17

A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja."

18

Mikor a nagy utat semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdôdött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülôi szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.

19

Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülôi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.

20

Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Igéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitôl mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bôviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylô tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ôs-forrásból táplálkozom.

21

A hatalmas erény változatai
az utat követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Látuk: valóság,
belük: igazság.
Ôskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhetô mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.

22

A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ô a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dícséri,
ezért dicsô,
magát nem kínálja,
ezért vezetô.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise gyôz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.

23

A keves szó, mint a természet:
az erôs szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldôje:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztô közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.

24

A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdetô
nem lesz híres,
a magát-dícsérô
nem lesz dicsô,
a magát-kínáló
nem lesz vezetô.
Ezek az úton:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.

25

Íme az ôs-zűrbôl keletkezett,
az ég és föld elôtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ô az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnônek mondom,
az eltűnôt visszatérônek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.

26

A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.

27

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezôkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

28

Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis ôrzi nô-lágyságát:
hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemô marad örökre.

Aki tudja fehérségét,
mégis ôrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillô,
állandóhoz visszatérô.

Aki tudja dicsôségét,
mégis ôrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erô,
a bölcs él vele,
így lesz vezetô;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.

29

Aki erôszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erôsül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hívalkodót,
kerüli a kápráztatót.

30

Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen ôellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek
az eszes: gyôz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
gyôz és nem magasodik,
gyôz és nem cifrálkodik,
gyôz és nem kevélykedik,
gyôz, mert gyôzni kényszeríttetik,
gyôz, de sohasem erôszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

31

A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenféle gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze,
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ô ereje.
Gyôz és nem kevélykedik.
Aki gyôztesként elôre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bôség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fôvezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci gyôzelem.

32

Az út folytonos és névtelen.
Az ôs-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik:
minden önként behódol nekik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mély folyóba és tengerbe szakad.

33

Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyôz;
aki önmagát legyôzi: erôs.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

34

A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.

35

Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.

36

Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerôsödik,
amit megölnének,
nem marad meddô,
aki lopna,
az lesz a vesztô.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyôzi az erôset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.

37

Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megôrzik,
minden magától rendezôdik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri ôket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.



_________________________________________________________________

AZ ERÉNY

38


A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erôvel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erôvel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény,
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külsô tudás
az út virága,
a belsô tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümöcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.

39

Íme az ôs-egységben létezôk:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddô a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.
Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket az okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belôle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.

40

Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létbôl fakad
s a lét a nemlétbôl fakad.

41

Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megôrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem gyôz nevetni;
és nem errôl az út-ról esik szó,
ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvô erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.

42

Az út szülte az egyet,
az egy a kettôt,
a kettô a hármat,
a három valamennyi létezôt,
mind tartalmazza a hímet és a nôt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelôt,
az önjelölt királyt, vezetôt.
Nézd valamennyi létezôt:
egyszer gyengül, máskor erôsül,
egyszer erôsül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfôbb tanításom.

43

Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkôzhet e világban.

44

Rang, vagy élet: melyik fôbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetôbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.

45

A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dôre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyôzi,
a nyugvás a hevet legyôzi,
a béke a rendet megôrzi.

46

Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezôn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.

47

Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer;
ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.

48

A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.

49

A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.

50

Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristôl nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.

51

Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, ôriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.

52

Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megôrzi; hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.

53

Ha van igaz tudásom:
a nagy utat járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.

54

A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogodzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak neki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bôséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.

55

Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nô egyesülését,
mégis életet ad,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

56

A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
el a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.

57

Egyenesség vezérli az országot,
csak a háboru kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."
Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."

58

Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencsébôl gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!
Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.

59

Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfôbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény gyôzhetetlen,
s a gyôzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erôs gyökér,
örök, igaz út.

60

Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektôl nem jön ártalom,
a fejedelemtôl sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.

61

Nagy birodalom: síksági folyam,
a középsô az ég alatt,
nôsténye az ég-alattinak.
A nô békével gyôzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettô rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.

62

Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?
Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.

63

Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyôzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinybôl gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erôlködés mégse veti szét.

64

A nyugvót megôrizni könnyű,
a keletkezôt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendôvel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérbôl fejlôdik,
kilenc-emeletes torony
kupac földbôl emelôdik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdôdik.
A cselekvô elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki elôre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erôszakkal meg nem töri.

65

Hajdan, akik az úton jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségbôl kilépett.
Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennel ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.

66

A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép elôtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.
Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.
Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel;
nem küzd,
ezáltal gyôzhetetlen.

67

Nagy az én utam, tudja egész világ, s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az idôben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
elsô a szeretet,
második a mérték,
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezetô vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
gyôzelmet arat;
a szeretettel védekezô legyôzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.

68

A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a gyôzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdô erény,
az irányító erô,
a természet szolgálata,
az ôsi vezetô.

69

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit elôre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erôszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen gyôzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kiméletesebb gyôzelmet arat.

70

Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ôsapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.

71

Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstôl,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstôl,
ezért nem szenved.

72

Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életét.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

73

A bátor vakmerô halála gyászos,
a bátor nem-merô élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mert nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis gyôzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.

74

Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erô intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.

75

Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.

Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.

Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.

Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.

76

A csecsemô: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erôs.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erôtlen,
a korhadó: szívós, erôs.
A kemény és erôs: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvesz a fényes hadsereg.
A felnôtt fatörzs megreped.
A kemény, erôs: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.

77

Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölöslegeset a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.

78

Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyôzi az erôset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.
Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.

79

Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.

80

Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés;
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.

81

Nem szép az ôszinte szó,
nem ôszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol

Némán kiáltó

Tisztán emlékszem arra a napra, mikor először találkoztam ezzel a furcsa emberrel. Kocsmában voltam, ültünk a haverokkal és ittuk a már-már ihatatlan szutykokat. Két korty között olyan érzésem támadt, mintha valaki kitekerné a fejem, hogy a tekintetem a pulthoz irányítsam, olyan erős kényszer volt, hogy a fejem majdnem lerepült a nyakamról. Először nem is értettem, hogy mi ez az egész, értetlenül néztem körbe, hogy ki szórakozik azzal, hogy kitekeri a nyakam. Körbenéztem, és senkit nem láttam, aki le akarná szedni a fejem. Visszafordultam az asztalhoz, ott is minden rendben volt, senki nem nézett furcsán, még a beszélgetés menetéből sem sodródott ki senki. Kis idő elteltével ismét hátrafordult a fejem, de ez alkalommal már olyan erővel, hogy a gerincem összes csigolyája beleroppant. Ahogy összeszedtem magam és kitisztult a látásom a hátamon elszenvedett fájdalmas izomrángás után, megláttam Őt. Teljesen egyértelművé vált, hogy az egész miatta történt. Nem kezdtem el méregetni, mint ahogy ember az embert szokta, csak bámultam a pult felé. Olyan volt, mintha mindenki fölött lebegne, ahogy szájtátva lestem mindenki elhalványodott, minden hang eltompult, olyan volt, mintha minden érzékszervem csak rá lenne kíváncsi, és senki másra. Nem tudom, hogy mi volt rajta, hogy nézett ki, de a lelkét mind a mai napig ott érzem a magamé mellett. Miután megkapta amit kért a pultostól leült egy asztalhoz. Én visszafordultam a poharam fölé és zavartan kiittam ami benne volt. Még egy pohárral később már nem volt sehol. Nagyon lesújtva éreztem magam, tudtam, hogy talán soha többet nem fogom látni. Elszalasztottam azt a talán megismételhetetlen lehetőséget, hogy beszéljek vele, vagy épp ne beszéljünk, csak lássa meg, érezze és tudja azt, hogy én egyáltalán létezem. Egyszerre voltam irtózatosan kicsi, és hatalmas. Kicsinek éreztem magam hozzá, hatalmasnak éreztem viszont magamat saját magamhoz. Azóta eltelt 6 év, visszajárok arra a helyre, ahol először és utoljára láttam. Nem tudom, nem tudhatom, hogy ki volt, de az arca, a szeme, a mozdulatai, az a kifinomultság, amivel a világot maga köré vonzotta, mai napig élénken él bennem…

"Vagy most legyél ember, vagy soha!!!"

"Vagy most legyél ember, vagy soha!!!" Címmel túlélési pályázatot írt ki a Csillagközi mindenbolygótelpusztító Erősen Hadipari Közhasznú társaság(továbbiakban CEH. Kht.).
A Pályázat szövege a következő: „Kedves Mindenki! Ez a pályázat a saját bolygód megmaradását teszi kockára. Mi, A CEH. Kht. Testülete úgy döntöttünk, hogy minden égitestet elpusztítunk, amin nincsen értelmes Élet, ezért arra kérünk Mindenkit, aki lakik valamilyen bolygón, hogy mutassák be egymás között, de minden pillanatban, hogy érdemesek a megmaradásra. Ennek egy és egyetlen formája van: a Közös együttélés. Ennek alapszabályait be kell tartani, és nem csak különböző művi ünnepeken és napsütésben kell követni. Aki esetleg nem tudná ezek a szabályok a következők:
- Másikkal való törődés bemutatása, nem csak akkor, ha nekem kell valami alapon, hanem állandóan majdnem azonos szinten tartva a törődés szintjét.
- Ha akárki akármilyen okból pozitív jelzéseket mutat felém akár írásos, akár verbális, vagy netán non-verbális formában, a minimum az, hogy egyértelműnek kell lenni. Ha nem vagy biztos, akkor inkább elutasító legyél.
- Önzetlen segítségnyújtás.
- Közvetlenség.
- Előítéletektől való mentesség ( Jusson eszedbe: „Ki mint él, úgy ítél”)
- Az érzéseim nem magamnak vannak.
- A szépséget, a jót fel kell mutatnom a köz fejlődésére.
- Az általam rossznak megítélt dolgokat, amik a köz ellen vannak, vagy megtartom magamnak, vagy egyre inkább azon vagyok, hogy én is elfelejtsem.
- Mindenemet arra kell tehát fordítanom, hogy bolygóm közössége minél tovább életképes maradhasson, ha nem az, akkor minél hamarabb az legyen, mert Ki Fogunk pusztulni.
- Valamint Minden akaratomat mások segítésére kell fordítanom, és ha nem is azonnal de ez vissza fog térülni.
- Ha senki nem tesz senkiért semmit, akkor értem se tesz senki semmit, és várhatom hogy engem mikor húz már ki valaki abból amiben vagyok, Soha nem fog senki segíteni.
- Az építő jelleget kötelességem nem elfojtani, hanem megpróbálni megérteni, vagy legalább nem foglalkozni, ha már nem értem.

Amennyiben tehát a Kedves Bolygókon lakók ezeket a legalapvetőbb kitételek, amik között még szinte semmi nincs megfogalmazva, nem teljesítik a Bolygótok Veletek együtt Meg Fog semmisülni. További feltételeket majd kiírunk, ha azt látjuk hogy ezek már teljesültek, ha nem találtok több feltételt, már nem is éltek.

Köszönettel CEH. Kht.

se..........

Se össze, sehova

Előbb Istenné, majd Istennővé szeretjük egymást.
A lepedő csóktól forr ölelésért,
s így a pocsolyákká fagyott föld sem
kéri számon szülöttje vétkeit.
A fagyos leveleket táncolni hívó novemberi szél
egyszer el, máskor össze-össze fúj azzal,
kivel nemhogy láttam, hittem is jelent.

A csőlátás vállösszeérintős görnyedt hátú küldöttje.
A teátrumi szolgák gúnyos, megvető köpése lábnyomainkra.
Ad, kér, de nem vesz el abból, amit kettőnkből elemésztettünk magunk ellen.

Vérpadról szerelmes (636/384.eredeti átirat)

Vérpadról szerelmes

Sötétet festek magam
elé, hogy lássam a fényt.
Tőled, az ezredik visszamosolygótól
engedem magam a legtávolabb.
Visszanézek még, savaidat
tejszínné majszolom elejtett
szépséged szolgaságán.

Hiú ábránd, fájó tegnap csupán,
de holnapután
a bűnömként olvasnak
a fejemre Téged, a Szentekhez
gyarló, gyarlókhoz Szent
legkisebb örök énem.

Én még maradok (Gy.R.-nek)

Annak, aki elmegy.

Én még maradok. Tort ülök azon, aki itt van.
Megszámolom mennyi a maradó, s mennyi a hasznos hulladék.
Karót verek a testtől testté öregedett lelkek gyökerébe,
S fojtom magam az örökkévaló faggyal ringató ősz keblébe.
Tegnap még örökkének tűnt, mára csalva lopja a távolság közénk a hiányt.
Akkor lesz a legjobb, ha már ma visszafogad az, aki még van.

El sem mentem! Követ szitál rám a gyertyaláng.
Minden gondolat fortyogva úszik a jelen mélységéből az emlék
ormaira.
Törött keretek egész képei égnek szemhéjamra. Veletek álmodok,
távolról játszatok Velem úgy, mintha nem máshol lennék, csak nem itt!

Örök értékek: M. S. mester 2.rész

Az első rész folytatása

4.kép: Olajfák hegye







A Szentírás szerint miközben Jézus Atyjához imádkozott elfogta a halálfélelem, és verejtéke vércseppként hullott a földre. Tanítványait, akiknek meghagyta, hogy a hegy tövében várják és imádkozzanak, elnyomta az álom. Mindezt igen hűen ábrázolja a festő. A bánat színébe, lilába öltözött Jézusnak megjelenik az égi küldött kezében a szenvedés kelyhével. A kedvenc tanítvány, János köpenye piros, azaz a szeretet színe. Mögötte alszik Jakab, előtte Péter, aki az előtűnő alárajzolás szerint eredetileg kardján tartotta kezét. Lábánál újra feltűnik a Vizitáció-tábláról ismert szamóca. Jézus háta mögött már az elfogatás jelenetét vetíti elő a kertkapun belépő sereg.
A festmény az eredeti oltár bal oldali merevszárnyának alsó képe lehetett. Mai állapotában csonkított, jobb oldala ép.


5.kép:Keresztvitel







Az ábrázolt pillanatban a menet a várszerűen ábrázolt Jeruzsálem és a Koponyák hegye közt halad félúton. A Golgota hegyén már állnak a keresztfák, kivehető egy kerékbetört alak, továbbá a két lator, amint ostorral hajtják őket fel a hegyre.
A kép előterében az Olajfák-hegye tábláról ismert lilába öltözött Krisztus éppen földrerogy a teher alatt, mögötte cirenei Simon tartja a keresztfát. A nézőnek háttal álló katona Krisztus egy hajtincsét húzza, miközben tekintete Mária és János felé halad.
Sem utóbbiak, sem Krisztus nem rendelkezik a sorozat képein egységes vonásokkal. Minden egyes jeleneten az adott kép tartalmának közvetítéséhez alkot szereplőket a festő. A Keresztvitel arctípusai - például a hátraforduló katona arca - főként itáliai előzményekből ismerősek, túlnyomórészt Mantegna-tól.
A tábla az eredeti oltár baloldali mozgószárnyának alsó képe lehetett. Hátoldala aranyozott, kétalakos dombormű lenyomata, rátétfaragványok helyének bekarcolásai és kihagyásai láthatók rajta. Mai állapotában csonkított.

6.kép:Kálvária







A kompozíciót Krisztus keresztje osztja két egyenlő részre. A hagyománynak megfelelően a kereszt jobb oldalán Krisztus hozzátartozói, bal oldalán ellenségei állnak. Középen a halott Megváltó monumentális alakja, a többi szereplőnél kissé nagyobb méretű. Ágyéka elé egyes középkori meditációk szerint, meglátva fia mezítelenségét, Mária kötötte fejkendőjét. Erre az egyezésre utal a kendő Vizitáció-képről ismert fodrozódó, gazdagon redőzött formája.
A háttérben jobb oldalon a sziklára épített vár valószínűleg Ecclesia - az Újszövetségi hit - erődítménye, míg a baloldalon, a tavon, Synagoga épülete. A kép szélén található, - s az Olajfák hegye-tábláról ismerős - görcsörtös, csupasz fa a szenvedés jelképe, egyben a bűnbeesés fája lehet, mely kiszáradt a tilalom megszegése után, s melyből Krisztus keresztjét készítették. A kereszt tövében látható koponya utalhat Ádámra, kinek koponyáját e helyen vetette ki a föld. Jól kivehetők az aranyháttéren az aranydukátok vékonyításából nyert laparany-négyzetek egymást átfedő széleinek vonalai.
A kép az eredeti oltár jobb oldali mozgószárnyának alsó táblája lehetett. Hátoldala aranyozott, eltávolított rátétfaragványok nyomait viseli, mai állapotában csonkított.

7.kép:Feltámadás









A képtér egyszerre több eseményt tömörít. A bal felső részen - a Feltámadás előzménye - a Keresztlevétel látható vázlatszerű megjelenítésben. A jobb oldalon szintén önálló léptékben komponált részlet a három Máriát ábrázolja a kép szélén, amint a sírhoz tartanak a kenettel. Kevésbé vázlatszerű, ám jelenlegi formájában töredékes.
A címadó jelenet a kép előterében helyezkedik el: az Olajfák-jelenet apostolaira emlékeztető, alvó katonáktól körülvett sírból kilépve áll Krisztus az Ecclesia zászlaját tartva, ami az Olajfák hegyének és a Kálváriának ellentétes értelmű zászlóira rímelő keresztény győzelmi jelkép. Két felriadt katona nézi a diadalmas ifjút, kinek testén nem látszanak a megfeszítés sebei. Feje fölött vélhetően a jeruzsálemi templomot, a testi feltámadás szimbólumát ábrázolta a művész. A sír súlyos kőlapján jól láthatók a pecsétek.
A kép szignált és datált. A tábla az eredeti oltár jobb alsó merevszárnya lehetett, mai állapotában csonkított, bal oldala épnek tekinthető. Hátoldalán a jobb felső sarokban Szent Katalin lefejezésének kétalakos vázlata látható.

Örök értékek: M. S. mester 1.rész

M. S. MESTER (16. század)


Bányavárosi festő. Mindössze hat képe ismeretes, melyek egykor a selmecbányai római katolikus templom Katalin főoltárát díszítették. A Genthon István által rekonstruált hat szárnyból ma egy (Visitatio) a Szépművészeti Múzeum, egy Hontszentantal és négy az esztergomi múzeum birtokában van. A művész monogramja és a keletkezés évét jelző 1506-os évszám a század elején történt restaurálás alkalmával vált láthatóvá az esztergomi Feltámadás jelenetén, a koporsó párkányán.

A középkori magyar művészet eme legkiválóbb mesterének személyéről igen keveset tudunk, a német művész-történetírás általában J. Breu augsburgi festővel igyekszik azonosítani, nem véve figyelembe a hazai kutatás eredményeit. A névtelen mester valószínűleg azonos egy újabban felfedezett 1507-es selmecbányai oklevélben megörökített Sebestyén nevű festővel. Ma már a kutatás alapján csaknem biztosnak látszik, hogy bányavárosi mester lehetett, akinek művészete Dürer, a dunai iskola, J. Breu és főként Grünewald stílusával rokon, népi, egyéni. A drámai mélység és a színpompás dekoratív formaadás ötvöződik benne.

Forrás: http://www.hung-art.hu/


A TÖRTÉNETI M. S. MESTER

Azonosítására az eddigi kísérletek eredménytelenek maradtak. Több mint remény azonban, hogy sikerül a festő személyét megtalálni, egykori működését lehetőleg rekonstruálni, sőt más műveit is azonosítani. Mindez nem a szerencsés véletlentől, hanem a sokoldalú kutatástól várható.

A történeti vizsgálódást megnehezíti, hogy M. S. mester eddig ismert képei meglehetősen társtalanok. Közelebbi stiláris kapcsolataik feltárása szűkítheti csak a kört, amelyben a művészt kereshetjük. Bizonyíthatónak látszik, hogy helytálló az a közel hetven éve felmerült álláspont, amely szerint a metsző M. Z. mester és a budapesti Vizitáció mestere (azaz M. S. mester) azonos - a szignatúrák különbözősége ellenére is. Eszerint M. S. mesternek huszonkét metszete és három rajza (Berlinben, Nürnbergben és Münchenben) is fennmaradt. A metszetek és a rajzok ugyanazoknak a - főleg itáliai, német és németalföldi - példáknak a hatására készültek, mint a képek, és stilárisan a lehető legközelebbi megfelelői a festményeknek.

Ugyancsak bizonyítható, hogy az egykori bányavárosokban - és éppen Selmecbányán - a festővel azonosítható művész nem élt. Az egykori Mária-templom főoltára nem helyben készült.

Művészetének tanúsága szerint a festő - bár ismerte és felhasználta a fiatal Dürer grafikai műveit - idősebb volt nürnbergi kollégájánál. Feltehetően az 1450-es években születhetett. Úgy látszik, 1500-ban - ez szentév volt, és sokan zarándokoltak Rómába - rövid időre Itáliában is megfordult. Metszeteit utazása után készítette. A selmecbányai Mária-templom főoltárának festett szárnyai voltak tehát késői főművei.

Forrás: Mojzer Miklós: M. S. mester passióképei az esztergomi Keresztény Múzeumban, Magyar Helikon - Corvina, 1976, 14. oldal


Mikó Árpád
Misztériumjáték a táblák sorsa: források és feltevések
(részlet)

Állítólag van valaki Budapesten, aki tudja M S mester igazi nevét. Hogy csupán a hétköznapi nevét ismeri-e, vagy kabbalisztikus értelemben véve az igazit, arról nem tudnak a városban, csupán arról beszélnek, hogy e titok tudását nem tartja lényegesnek. A művekről kellene beszélni. Csakugyan: fontos-e a név kimondása? S kell-e ismernünk a mögötte lévő személyiséget? A feloldatlan jelek mögé rejtőzött alkotót, aki - talán egyedül a középkori magyarországi festészet mesteremberei közül - valóban művész volt? "Mindenképpen ő az ..., akinek sorsáról, életéről mindent szeretnénk tudni. S ennek a tudnivágyásnak legfőbb oka művészetének személyes, egyéni jellege. M S mester egyik betetőzője a középkori magyarországi művészet történetének, képviselője annak a művészeti és szellemi életre általában jellemző fejlődésnek, amely elvezetett a modern értelemben vett egyéniség kialakulásához." Legszigorúbb művészettörténészünk vallomása ez arról a mesterről, aki "... személyes élménnyé volt képes formálni ember és természet szerves összeforrásának, egyetlen világrend részeként való meghatározottságának tudatát."

M S mester képei - kivált a Vizitáció és a Kálvária - jó ideje már emblematikus jelentőségűvé növekedtek a magyar szellemi patrimoniumban; valószínűleg nincs nála ismertebb festője, alkotásainál nincsenek ismertebb művei a régi magyarországi festészetnek. Képe előtt állva egyetlen percig sem kétséges, hogy a mű nem a tudomány poros illusztrációja, nem absztrakt formák szervezett halmaza a síkon, hanem emberi drámák magával ragadó megformálása; hogy nem egyszerű bibliai illusztráció, nem csupán morális narratíva, hanem annál sokkal több: szavakkal lefordíthatatlan, szimbolikus beszéd az élet, a lét végső kérdéseiről: Numen adest.
. . .
Epilógus

Mindig sajnáltam Hermogenést, Hipponikos fiát, hogy oly hosszan - sok-sok caputon keresztül - kénytelen végigelemezni Kratylos tanítását a nevek igazi természetéről, amely szerint azok hozzátartoznak az emberekhez, a tárgyakhoz, mi több, talán fontosabbak is annál, mint amit megneveznek. Hermogenésnek adtam igazat, aki úgy vélte, hogy a névvel "az emberek a dolgokat... megegyezés alapján, konvencionálisan jelölik", és azt hittem, hogy teljesen mindegy, M S mesternek mi - vagy mi volt - a neve. Hamarosan be kellett látnom, hogy tévedtem. Mert nemcsak az eddig javasolt feloldásokkal, hanem már magukkal a betűkkel is baj van. Urbach Zsuzsa pontosan látja, hogy "már neve is tévedéseink egyik jele", hisz helyesen M S monogramistának kellene neveznünk őt, s az ő olvasatában a szignatúra is: "más." Végh János a grammatikailag helyes megoldáshoz ragaszkodott: a két betűt a pontok névbetűkké teszik, s mögöttük ott van maga az ember. Mindezek szigorúan tudományos, száraz érvelésen alapulnak, mégis tagadhatatlanul van bennük valami mágikus elem. Akaratlan névvarázs? A szómágia igazán hatékony formája azonban - ezt mindannyian tudjuk - a hallgatás. Ki rejtőzködik voltaképp e két betű mögött?

M S mester nevének kimondhatatlansága számomra a szó hatalmának ékes tanúbizonysága. Ezen már az sem változtathat, ha egyszer megtudom, ki ő. Ennek a két betűnek hatalma van: aki tudja, mit jelentenek, az a képet is olvasni tudja - vagy legalább másképp is tudja olvasni, mint mi, beavatatlanok. A jeleknek ez a képessége roppant fontos e hitét vesztett világban. Mintha az parázslanék föl hirtelen ebben a két betűben, hogy mégis megvan még elevenen, a feledés hamuja alatt az a titok, ami egykor a nyelvben lakott. Amely egykor szólásra bírta a nyelvet.

Forrás: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester Vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (kiállítás katalógusa) (Magyar Nemzeti Galéria, 1997. március 14 - május 25.), A Magyar Nemzeti Galéria és a Pannon GSM közös kiadványa, Budapest, 1997, 143. és 155. oldal





0.kép:Angyali üdvözlet(elveszett)

1.kép:Vizitáció










Az Evangélium szerint, mikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, s elöntötte a Szentlélek. A képet ennek a pillanatnak a felfokozottsága, a két kecses, szinte lebegő nőalak megindultsága hatja át. Mária fellibbenő fejkendője sem a szél játéka, hanem a kor megszokott hangulatkeltő eleme. Alóla előtűnik az asszony aranyszőke haja, az ártatlan, tiszta szépség szimbóluma.
Az előtérben látható feltünően nagy méretű írisz, pünkösdirózsa és a szamóca a szenvedéstörténetre utalnak.
A jelenlegi arany hátteret egy ideig kék, majd újabb réteg arany átfestés fedte. A dunai-iskola hatásáról árulkodó táji háttér szintén a főjelenetre való hangulati, tartalmi utalások hordozója, melynek egyes elemei a passió-képeken is visszaköszönnek. Nem célja a természethű ábrázolás, s léptékében határozottan elkülönül a főjelenettől.
A tábla az eredeti oltár bal oldali mozgószárnyának felső képe lehetett, hátoldalát valószínüleg dombormű díszítette. Jelenlegi formájában csonkított.

2. kép:Születés





A kép előterében a címadó jelenet szereplői: Mária és József magas alakjai láthatók, amint áhitattal nézik az angyaloktól körülvett kisdedet, s Jézus áldásra emelt kézzel tekint vissza rájuk. Mögötte az őt vigyázó barmok. A hagyományoknak megfelelő romos vagy befejezetlen istálló határolja el őket a bal felső sarokban épp csak észrevehető Híradás a pásztoroknak jelenettől. Ugyanezek a pásztorok láthatók, amint az istállóba belépve térdre borulva imádják a gyermeket. Méretük egyik jelenet szereplőivel sem egyezik, mintegy átmenetet képeznek azok között.
A kompozíció, az egyéni szerkesztés és részletkidolgozás ellenére, igen hű felhasználása Schongauer egy ma is ismert metszetének.
A tábla jelenleg a hontszentantali plébánia tulajdonában van. Az eredeti oltár jobb oldali mozgószárnyának felső képe lehetett, mai állapotában csonkított.


3.kép:Királyok imádása



A mesternek e képét a kutatás csak a közelmúltban fogadta a sorozat tagjai közé, s addig az oltár tábláinál későbbinek tartva, 1506-10 közé datálták. A csoporttól való elszakadását, későbbi történetét homály fedi. Első adatunk, hogy a lille-i múzeumnak 1883-ban ajándékozta egy kölni régiségkereskedő. Az eredeti oltár jobb oldali merevszárnyának felső táblája lehetett. Mai állapotában erősen csonkított, a hiány miatt a kompozíció kiegyensúlyozatlan, Mária alakja hiányos.
A kép egyik érdekessége a legfiatalabb király, aki a gyermek Jézus helyett a néző felé fordul, ezzel kitekint a képből, és közvetlen kapcsolatot teremt a nézővel. Egyértelműen elüt vonásaiban a mesterre jellemző idealizált típusoktól. Portrészerűsége, beállítása miatt a kutatók a festő önarcképét vagy a donátor portréját sejtik benne.
Az alakok beállítását érdemes összevetni Dürer két évvel korábbi Királyok imádása képével.

Piszkálós rovatunk

Asszonygyák: az idő mindent megszépít. – a szépség időtlenné varázsol. A minden nyugodt és időtlenül szép.

Asszonygyák: a változatosság gyönyörködtet – a gyönyörűség állandó és megváltoztat

Séta az idővel

Ha nem mérnénk többet az időt, nem lenne dél, fél nyolc, éjfél. Vajon hosszútávon tudnánk, hogy mikor vagyunk éhesek, mikor kell felkelnünk, mikortól van holnap. Csak a lelkünk rezdülései adnának támaszt az időbeni hollétünkre????? Ha igazán tudnánk azt, hogy mi a fontos, senkit nem érdekelne…

Ndk hamutartó típusú találkozások

Gondolat tolvajokat leplezett le egy civilellenes álmozgalom tegnap a városban! Az „NDK hamutartó típusú találkozások” című hetilap szerkesztői jól megfontolt szándékkal loptak gondolatokat MINDENKITŐL. A lap vezetője elmondta, hogy mivel senki nem gondol soha semmire, ők gyakorlatilag nem követtek el semmit. A lap 2 éven át közölt lopott gondolatokat, míg egy névtelen bejelentés alapján lelepleződtek. A bejelentő éppen a lap egyik számát olvasta, mikor ugyanazt látta leírva, amire ő akkor gondolt, amikor a cikk keletkezett. Kérek tehát mindenkit, aki 2006. augusztus 15. és 2008. július 24. között gondolt akármire az látogassa meg az ndkhamutarto.hu oldalt, és olvassa végig az immár bizonyítéknak minősülő kiadványokat. Amennyiben talál olyan gondolatot, amelyre ön is gondolt a megadott időtartományban, jelentkezzen a legközelebbi civilellenes irodában.

Örök Értékek - Süli András festőművész

A festő

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Egész héten a földben dolgozott, de vasárnap elővette a gyúródeszkát, ráigazította rajzszeggel a visszájára fordított falvédő papirost, és mire beesteledett, telerajzolta azzal, amit a héten látott. Csodálatosan szép rajzokat rajtolt.
Ahogy sötétedett, összetekerte, átkötötte vékony spárgával, beállította a szekrény mögé, és visszavedlett közönséges szegény emberré. Este azért még ellátogatott a kocsmába. Külön asztalhoz ült, egy liter vöröset kért, és záróráig megiszogatta. Kevés emberrel beszélt. Senki sem tudta, hogy azt fürkészi az arcokon, hogy ki mit szólna, ha most kiderülne, hogy ő híres festő. (A Sándor biztosan nagyot nevetne, de ő akkor hozzávágná ezt az üveget, még akkor is, ha félig van borral.)
Pedig egyszer híre ment ennek is. Az egész falu megtudta, hogy a főjegyző valami pesti úrfélével olyan váratlanul nyitott be hozzá, hogy még a deszkát sem tudta eltenni az asztalról. Alig tekintette meg a rajzokat, mindjárt azt kérdezte:
- Festeni próbált e már?
- Még soha se. De ha az úr úgy óhajtja, megpróbálhatom azt is.
A szerkesztő úr fölírta egy papírra, hogy a városban melyik kereskedőnél milyen
festéket, ecsetet meg papírt vegyen, a falvédőn pedig bekeretezte azokat a rajzokat, amelyeket jó lenne megfesteni. Megadta a pesti címét, aztán meghagyta, hogy azonnal küldje el az első képét, ahogy készen lesz, mindjárt. A többivel ne törődjön, olyan híres embert csinál ő belőle, hogy tátva marad a falu szája.
Alig telt el egy hét, elindult az első kép Pestre. Jött érte öt pengő előleg, meg egy levél.
A levél körbejárt a kocsmában. Mindenki elolvashatta, hogy ő olyan tehetséggel megáldott embere szomorú sorsú hazánknak, amilyenből nagyon sok kellene, de szászévenként alig található kettő. Nagy pazarlás lenne ezt a benne lakó őstehetséget arra kárhoztatni, hogy az idők végeztéig rejtve maradjon. Kiolvasta belőle a festő azt is, hogy hagyjon fel a parasztizálással, ne tegyen mást, csak fessen. Közel volt már az idő, hogy hazánk előkelő személyiségei előtt bemutathassa és kivívja számára az őt megillető helyet a társadalomban.
Ilyen szép levél után tótágast állt az agyvelő a festő fejében. Legszívesebben részegre itta volna a kocsma összes vendégét a kocsmárossal együtt, de pénz nélkül nem tehette. Hiába kalimpált a szíve a nagy hírességre, mint a bolond harang ütője, csak szegény ember volt ő. Az lett inkább, hogy őt itatta mindenki. Cserébe megígértették vele, hogy egyszer az egész társaságot lefesti úgy, ahogy van.
Egyszer hallja, hogy kiállítás lesz, az ő képeit is kiakasztják a falra, és hogy ő is menjen föl oda. Ha már úgy is fölmegy, egyúttal fesse meg az eucharasztikus kongresszus dekorációját is, mert olyan ájtatos templomi képet egyes egyedül csak ő festhet – üvegre.
Kimondhatatlanul boldog volt, amikor sorra gratuláltak neki a pesti urak. A szerkesztő úr jóvoltából patyolat fehér ruhába öltöztették, és ez a ruha az övé is maradt. Bemutatták a kegyelmes uraknak is. A díszebédnél nem tudta eldönteni, hogy itt enni érdemes-e inkább, vagy az előkelő vendégeket nézni. Alig itta ki a poharat, máris töltötték bele a pincérek a gyöngyös bort. Az üveget sem fogták pusztán, hanem fehér gyolcsba csavarták. Látszik, hogy itt nem parasztember a kocsmáros.
A falu népének a fehér ruha tűnt fel először. Kinevették érte. Nehezen ugyan, de elengedte a füle mellett. Illendőnek találta azonban, hogy két képét közszemlére tegye ki a kocsma ivójába. A kép hátuljára ráírta a nevét, meg azt is, hogy festőművész.
Nem hozott ez a két kép akkor dicsőséget a nevének, mint várta. Azt még talán elviselte volna, hogy nem dicséri senki, de még viccel is kikezdték.
Szíven ütötte a vicc. Ő, aki olyan nagy urakkal parolázott, gyerekkori pajtásaitól csak ennyi megbecsülést kap? Ennyire tartja csak ez a porba ragadt falu?
Csigaházából csak annyit bújt ki, hogy naponta kétszer, percnyi pontossággal elindult a kocsmába, megitta a kétszer két decit, rágyújtott egy pikáns szivarra, és hazament. A szivar ugyan közönséges földi szivar volt, a legolcsóbb az egész boltban, de a pántlika az mennyei és örök rajta. Egyik szivarról átkerült a másikra.
Ez a naponkénti tiszteletkör sem tartott sokáig. A kocsmárosnak mondta ő el először, hogy a kegyelmes úr havonként ötven pengő járandóságot ígért neki, annyira tetszettek a képei. Kérdezte is mindennap a postást, de a pénz nem jött.
- Az az ígéret is addig tartott csak, amíg kimondták
- Nem akárki mondta! Akkora úr nem hazudik.
- Akkorát nem, mint mi tudunk, csak nagyobbat. Bolondot csinál az még belőled.

Egyik nap csekkel várja a kocsmáros. Ötven pengő az ő nevére. Örült a pénznek is, meg a postás eszének is, amiért ide adta le a csekket. Hadd lássák, hogy akkor úr nem hazudhat.
Ment vele a postára. Nem látott ő még ilyet, nem tűnt fel, hogy a pecsétet kétfelé tört kukoricatorzsa szolgáltatta rá. Nem is jutott a pecsétig. Csak a nevét meg a festőművészt olvasta újra meg újra.
Nagyon fájt, amikor a postáskisasszony megmondta, hogy erre a csekkre egy fillért se fizethet.
Erős elhatározás született benne. Ha csak bolondnak jó ő ebben a faluban, akkor inkább odébb áll. Különben is, városban volna a helye már régen.
Mintha csak rendelésre jött volna az az igazi festő, akire az egész falu azt mondta, hogy ez igen! Olyan képeket festett az, hogy együtt vérzett az ember szíve a lenyugvó nappal, meg a párja után bőgő szarvassal. aki hattyút még soha nem látott, az most táthatta a száját, hogyan eteti a gyönyörű tó partján a kurtaszoknyás, rózsaszín keblű tündérszép táncosnő. Ez igen!

- Ilyet fess, ha tudsz!
Nagyot nevet a Művésznő, hogy nem mezítlábas embernek való mesterség a művészet. Hamar fölvilágosítják, hogy azért nem akárki ám az ő emberük sem, Igaz, hogy nem hattyút fest, csak kendermagos tyúkokat, de azt Pesten is kiállították már a világ csudájára. Meg is enyhül irányába a Művésznő szíve, amikor szakmába vágó kérdéseket tesz fel neki.
Volt egyszer egy festő ember, de elveszett. Elnyelte a város. Odahagyta a művészetet, hogy a művészet szolgája legyen. Cselédje lett – a Művésznőnek.
Kerek huszonöt évvel később biztatnak egy néprajzost, hogy csináljon filmet a magyar parasztfestőkről. Összehord egy csomó képet, nyomozni kezd. Rátalál. Találkozik vele, és beszél, beszél öt napon keresztül győzködik. Nem a festővel kell hadakoznia, hanem a Művésznővel.
Mi köti ide? Ha költő lenne már megírta volna a maga Lilla-dalait, elsírta volna ő is a Húsz év múlvát, az Anna ciklust, ha tanult festő lenne, álomba vont képeket festene, de a parasztfestő ilyen komplikált érzéseket nem tud keretbe foglalni.
A Művésznőnek keresete nincs. A képeire finomabb emberek azt mondják, hogy már nem divatosak, a kendergyári munkásasszony meg nagy szemtelenséggel azt mondja rá, hogy giccs. A szomszédasszony úgy véli, hogy az a macska ott a képen inkább az oroszlánt formázza. Régóta nem vesz már tőle képet senki. Egyik szobáját albérletbe adja, a másikat állandó félhomályban maga lakja, a rég volt idők festője pedig a kamra kövén rossz kabáton hál. Kétszer volt tüdőgyulladása.
Azt csak a szomszédok tudják, csontra száradt öreg szenet hord. Másnak. Az egyezséget a Művésznő köti, a pénzt is ő kapja. Egy darab kenyérrel megy dolgozni reggel. A villamosmegállónál szed hozzá egy zsebre való csikket. Néha kuporgat magának egy kis külön kosztra valót, bezárkózik a fáskamrába, és lopva ünnepel.
A rokonok – a tiszta lelkű emberek – azt várják, hogy öregségére majd csak előveszi valami baj. Úgyis szeretetházba adja az a nő – mondják – nem tartja magánál. Legalább akkor hazavihetik, hogy valami örömet lásson.
A film kedvéért visszamegy a faluba. Busszal. De a buszról a vonatot is látni. Gyerek tud csak úgy felkiáltani: - Ott van a vonat! – Ott megy a vonat! Kinevetik érte. Nem tudják, hogy negyedévszázada nem ült vonaton. Senki sem tudta, hányszor nézte meg magának nyáron az állomást, és november ködében olyan szépen megfestette gondolatból, mintha onnan nézné az átereszről az egészet. Legeltette a libákat egy kislány, a kecskéit egy asszon, és disznait egy ember. Azért a tél is belekéredzkedett a képbe, mert olyan sokasággal termettek ott a varjúk, mint zimankós hidegben. Az állomásra rászállt egy, éppen a két kémény közé.
Hárman keresték másnap. A Művésznő nyit ajtót. Beáll a két ajtófélfa közé támasznak vetett lábakkal, hogy be ne mehessen senki.
- Sajnos tárgytalan az ügy.
- Hogyhogy tárgytalan?
- Úgy, hogy itt maguk nem filmezhetnek. Meggondolta az öreg, és kész. Azt mondja, nem neki való az már, hogy mutogassa magát. A képeiért sem kapott semmit, miért háborgatják megint?
- Hol van most?
- Semmi köze hozzá!
Ha valaki hozzá tudja képzelni ehhez azt a pokoli lármát, ami a szomszédokat fél perc alatt kicsalta, de hamar vissz is kergette, annak biztosan felmondja a fantáziája a szolgálatot, ha a Művésznő húgáról esik szó. Mert előkerül az is, s ömlik belőle az áradat két órán keresztül. Végköveztetés: meggondolta magát, maguk pedig ne zavarják a szegény embert.
- Ezt tőle szeretnénk hallani.
- Abból ugyan nem esznek!
Ha csak szóval folyik a párbaj, mégsincs baj. Hátha elődugja a fejét valahonnan a festő? A három közül az egyik odatámaszkodik az ajtófélfához, közel a Művésznőhöz.
- Tegyünk le róla. Ha meggondolta, hát meggondolta. De hallottunk arról, hogy nem akárhová került az öreg. Mert ugye vénségére kerülhetett volna a juhszélre is, valami csőszkunyhóba, de lám a kimondhatatlan szerencse művészetet pártoló, sőt művészetet élő emberek vezérelte. Nemcsak városi födél van a feje fölött, hanem napról napra van találkozása alkotó művészekkel is.
A haragos arc rózsaszínűvé halványul. Ez már kellemesebb beszéd
- Mit festett utoljára? Lehetne látni?
A Művésznő nem zárkózik el előle, de most, per pillanat nem alkalmas az időpont. Máskor
- Írni kellene erről a környezetről. A művészet lényege bukkan itt elő valahonnan
Bársonyos pír az arcon. Csak a húg szeme szikrázik még. Ő be sem fejezte a csatát, nővére meg már kötögeti a békeszerződést. Még egyszer belekiált, hogy milyen emberek maguk? Értsék meg, szó sem lehet róla. Hívok egy rendőrt, majd az leigazoltatja magukat.
- De lehet róla szó – mondja a másik - , csak az időpont nem alkalmas.
- Ha itt most nem alkalmas, meghívjuk egy csendes beszélgetésre egy cukrászdába.
Hálás tekintet az arcokon.
És a csendesre fordult beszélgetés közben ázottan, sárosan megérkezik a festő.
Most látom először. Ez festette volna azokat a képeket, amelyiknek mindegyikéről meg lehetne írni a naiv festők katekizmusát? A képek szerzője pártját ritkító egyéniség, aki itt áll, riadt szemű, akarat nélküli maradék belőle. Mire megszólalna, újra kitör a vulkán. Ketten mondják helyette az igét.
- Meggondolta, szó sem lehet róla.
Nem mondom tovább. Délre bejutottunk. Pergett a gép, nyílt az ajtó bealázatoskodtott rajta a festő. Úgy, mint szokta ha nagyritkán bejöhet ebbe a szobába. Macskákat szokott ide hozni – mert mi, a Művésznővel, kérem szépen igen szeretjük a cicákat. Tessék csak nézni, a falon is mennyi van belőlük.
Leült az ajtó mellé odakészített székre. és hagyta, hogy filmre vegyék beszédes némaságát, elnehezül kezét, és nézte, hogyan veszik mellé a környezetet, a Művésznő képeit. A magnetofonra ennyit mondott:
- Itt élek huszonöt éve. Azóta nem festettem semmit.
Nem érez tragédiát a szavai mögött.
Ha valaki fakereplőt meg kis talicskát vett a vásárban a fiának, láthatta ott azt a melegben is esőkabátos kis embert. Ő festett csodálatos világot tengernyi derűvel akkor, mikor még igaz volt a mese.

Horváth Dezső írása Süli András festőművészről a Délmagyarország című napilap
1969. november 2. –i számából


az algyo.hu oldalról:
Süli András(1897-1969) az egyik legjelesebb parasztfestő a múlt század végén született, szórakozásból kezdett festeni, de felfedezése után képeit Budapesten, Amszterdamban is bemutatták. Egy kellemetlen epizód miatt elégette képeit és Szegedre költözött. Ezt követően nem vett ecsetet a kezébe. Szerencsére a 60-as években újból felfedezték, képeit felkutatták, és több hazai, valamint külföldi tárlaton ismét kiállították.

Süli András a magyar naiv művészet kiemelkedő alakja volt, Algyőn utcát neveztek el róla, s a házon emléktáblát helyeztek el. Megkapta az Algyő Első Díszpolgára kitüntető címet.

A község képviselőtestülete hamvait hazahozatta, és 2000. október 1-jétől hazai földben, a temetőben elhelyezett díszsírban talált nyugodalmat.

Nagymamámtól:
András bácsi ott lakott a Művésznővel, ahová nagymamám és a családja a II.világháború után költözött. Nagymamáméktól loptt szenet Andris bácsi, hogy ne fázzon télen. Ők tudtak róla, hagyták. Sokszor kérték, hogy fessen, de Ő nem tette. Nagyapámnak szilveszter délutánján eladott egy képet öt pengőért, hogy este tudjon bort venni a közeli kocsmában. Halála után a lakásban maradt, általa festett szekrény és ágyvégek is a családunkhoz kerültek, ezeket a kecskeméti Magyar Naív Művészek Múzeumának adtuk.

http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/suli_andras

Teszt 9/5213

Régóta játszom a gondolattal, hogy tüzet rakok az eddigi összes irományomból, a hamut pedig belocsolom pár virág földjébe... meghalnak, vagy jobb lesz nekik, vagy semmi nem változik, és a teszt eredményéhez állítom a hangom, és addig csinálom, míg nem jön be a kísérlet, és a növények nem erősödnek fel a kúra után. A sorrend megfordult, a 2.0-ás füzetem ki lett mosva, olvashatatlan, talán így jó, így kell hogy jó legyen. a tüzek égnek, a teszt megindult, de sosem lesz vége...

Ezredik oldalág

Kulinyi Ernő (Szeged, 1893. jún. 18. – Bruck, internáló tábor, 1945. febr. 2.): író, színikritikus. ~ Zsigmond fia. Jogot tanult, majd újságíró lett. 1912-ben a Szegedi Napló, 1913-ban a Pesti Napló, majd a Magyar Színpad munkatársa, később a Budapesti Hírlap színházi rovatvezetője volt. 1941-től a lap beszüntetéséig a 8 Órai Újságnál dolgozott. 1921-ben szerk. a Színészújságot. Több operettlibrettót írt, számosat fordított, – F. m. Operettlibrettók: A hamburgi menyasszony (Városi Színház, 1922); Babavásár (Király Színház, 1922); A gárdista (Városi Színház, 1923); Szépasszony kocsisa (Blaha Lujza Színház, 1923); Mintha álom volna (Budai Színház, 1923); Árvácska (Budai Színkör, 1924); Anna-bál (Király Színház, 1925); Asszonykám (Városi Színház, 1926); Kiss és Kis (Városi Színház, 1927); Aranyszőrű bárány (Szeged, 1929).


http://www.youtube.com/watch?v=ays6IJc2-wY
(Az eredetihez hasonlót vagy az eredetit hallgasd, ne azt, amivé torzult...)

Örök Értékek

Kipling:
Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: ,,Kitartani'',

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Poros polcok gyémántjai -című rovatunk

Márai Sándor - Füves könyv!!!

"A Szomorúságról

Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokba, talán megértettél valami, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden tünemény reménytelen múlandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is az örömök, melyek eltűntek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak… Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

Az emberi anyagról

Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember – a lélek és a jellem –, nem változott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten: s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak éppen – műszerek nélkül – közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszéd-éhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk – távcső nélkül is – élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az ember – hála néhány lángésznek és műszernek – vakabb és süketebb a civilizációban, mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szerkezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségéből.

A szerelemről

A nő és a férfi párharcát soha ne lássad másként, mint reménytelen harcot, melyet a legke-gyetlenebb önzés és a féktelen hiúság fűtenek. A megvesztegető pillanatok, a szelídebb élethelyzetek, az alkalmi ellágyulások ne feledtessék soha, mikor nővel állasz szemközt, hogy harcos vagy, kinek bőrét, életét akarja az ellenfél. Harcolj lovagiasan, de harcolj. Ha nagylelkűséggel találkozol néha, fizess nagylelkűséggel; ha gyöngédséget kapsz, add vissza, érzelgés nélkül, gyöngédséggel, amit kaptál; ha szenvedéllyel találkozol, válaszolj feltétlen szenvedélyességgel. De soha, egyetlen pillanatra ne feledd, hogy minden érzelmes találko-zás alján a meztelen önzés és hiúság parázslik. Parázson fekszik, aki egy nő ágyában fek-szik. Bőrét odaégetheti; emberi rangját és becsületét meg kell mentenie. Figyelj és harcolj. Ellenfelek állanak körül, hajzatukban tollakkal, arcukon festékkel, mint a vad harcosok.

Azokról, akik csak a szájukkal nevetnek

Van egyfajta ember, aki csak a szájával nevet. Olyanok, mint a hűdöttek; mint akik süke-tek, vagy a szaglásuk nem működik. Tréfálkozol jelenlétükben, az élet valamilyen torz vagy mulatságos helyzetében elmondod véleményed, s megdöbbenéssel kell észlelned, hogy nem érti és nem hallja egészen pontosan azt, ami a kis, alkalmi történetben fonákul mulatságos: nevet, de csak a szájával nevet. Szíve és értelme nem látta át a helyzet mélyen fonák nevet-ségességét. Udvariasan nevet, fogait vigyorítja. De a szíve soha nem nevet. Ezek a komor vigyorgók tudnak félelmesek lenni. Ne tréfálj velük. Mikor az életre mutatsz, válaszuk any-nyi, hogy kimutatják agyarukat."

Tao Te King

"Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülôi szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket."


"Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerôsödik,
amit megölnének,
nem marad meddô,
aki lopna,
az lesz a vesztô.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyôzi az erôset, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek."

"Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyôzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinybôl gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erôlködés mégse veti szét."

"Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ôsapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában."

"Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstôl,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstôl,
ezért nem szenved."

...és igen, a szennyből kitekintés különböztet meg a gumiszobában lakóktól, nem én teszem a különbséget, a látásmód...

Turba

Elfajzott csoportok meglétéről, működéséről kell beszámolnom. Egy kis csoportosulás tagjai- dél-kelet-nyugat-on- olyan erősen elhitték a tévedő vezetőjük hatására azt, hogy ők még mindig 4000 évvel ezelőtt élnek, hogy felvették az akkori életformát, és mindennap próbálják elpusztítani azt, ami mesterük szerint nem kéne hogy ott legyen. A városokon kívül kezdik a „takarítást” innen haladnak a városok központjai felé. Szerkesztőségünkbe nemrég érkezett egy felvétel, ahol nagyfeszültségű villanykarókat bökdöstek fadarabokkal. Egyelőre megállíthatatlanoknak tűnnek, a rendőrség tehetetlen, nagyon sokan vannak. Senki nem tudja, hogy hol és mikor lesz vége, de ha így haladnak, országokat söpörhetnek el a Földről… A Nedvesgilisztási Teáskannási Fil Terézia nevét viselő civil szervezet nem vállalta az eddigi akciókat, ellenben szimpátia-tüntetést szerveztek a falu határában elhelyezett betontörmelék melett. A megoldás fényévekre van még, de a vezetés mindenkit kitartásra és jó egészségre szólít fel, különben…... Én bele sem merek gondolni...

kettő

A világ, a minden mindenkinek megadatott. Belőle el nem vehető, hozzá nem adható. csakis befogadható. Ki-ki maga dönthesse el, hogy kinek lesz a rabja... és el is dönti