Az első lélegzet Anemonának

Csak a füst után
láthatom senkiségem.
Füstként bújok beléd,
s viszlek magammal
oda, ahova ha úgy
vágysz mint én,
meglelsz magadban.

Szavaddal vágsz a semmi nedves
falához, s tetteiden ismered
föl a halott ettől meg attól
kapott szegycsontok rengetegében
az enyém által keltett suttogást.

Óvnod már nincs mitől
de ha Te húzol, szakadhatok
ezerszer, de soha sem vékonyodva.