Feketében a fehér

Ezernyi szó egy gondolat,
mi érted szól
s egy mozdulat
válik arannyá minden
bennem tett lépted után.
S ezer szóból, mi nekem
megmarad nem más
csak egy utánad fájó gondolat.

Tenger vagy, de mégis egy csepp
mi belőled felém árad.
Ebből halálomon túl
is élek, elég ha ennyit adsz innom.

Ha újabb tél jön
arcod csak a karcsú lángban nézhetem.
Messziről is, de örömfénnyel hozd a végzetem.

Forog!

A minden mindig úgy
változik, hogy minden maradhasson.
Jószívűségnek mutatott
feledéslelkűségbe
fordult testvérem.
De látom benned, hogy
Te is csak akkor akarsz adni,
ha nincs mit, azt is abból,
ami nem a Tiéd.
Lopni térsz hát magadba
s a sötét butít
szolgájává azok közé,
akiket lenézel.

Meteoropata

Kevély eső a szélben,
ostor vagy simító kéz,
éltet vagy az, mi a létben emészt.
Szemembe fogadom hát egy cseppjét,
s szelídül tőle minden.

Viharhoz

Nem azért jöttem, hogy
elvegyelek Téged magadtól
ruhában járó meztelen gyilkosom!
Nyállal hívlak selymeid közé,
bújni az édes után keserű
percek elől.
Talán csak úgy tudod
melyik szívhez húzol mint
ahogy a villám tudja
hova fog csapni.

A mindennel jöttünk
játszani, Te inkább
Lelkeddel a semmit
lökdösöd, mégis mindeneddel
a bennem lakó mindenséget.

Az utolsó konzílium egy szív felett


I.
Ki elé tenném kertedben,
s kertemben nyíló rózsáinkat,
ha nem Isten elé, hogy óvjon
legalább Téged rajtam keresztül?
S mégis, míg nem látsz, épp
csak engem, s fejedből nézel
csak, elkorhad szirmod
magadban a hideg évek alatt
érintésem nélkül és rózsáink
cefrévé oldják egymást
nélkülünk.

II.
Mondd, ha ily hirtelen
lobbansz fel, s alszol el,
nem csak játszol a más tüzével?
Az én tüzem visszaköszönt Rád.
Megint, s mégis belőlem a legmélyebbről.
Állj meg, csak meglátni engem.

III.
Térdem kemény értünk
ágyam mellett. S az ég mondta:
Egyek vagyunk, s
külön sose voltunk.
Mit ér egy Isten,
kiben senki sem hisz?

IV.
Bennem vagy!
És magadon kívül
mást mit keresnél?
Elporlott már hány, ki
feléd erővel játszott
az egymás szemétől
széthúzó táncot.
És közülük ki az,
aki úgy, mint én
csak rád vágyott?

V.
Akkor mondd meg Te,
milyen kút az, minek
csak addig van vize,
míg úgy érzed szomjan halsz,
s mire inni térsz fájdalmas,
kábult szomjaddal, elapad.
S Te a gémre feszülsz,
a porba esni a káva kövei közé,
súlyaiddal lábadon.

VI.
Menj! Fuss, rohanj!
Én meg csak félem, hogy
soha nem látod meg, ki
a legnagyobb szerelmét
most Neked tartja magában.
És akkor is csak egy
pillanatra vártam, hogy
odaadjam Neked,
Ki el se jött.

Szerelmes jobbik –én!

Egy nyíltabb karú ölelés,
Egy forróbb szívű világ-áldomás,
rád és rám, belőlünk.
S a reggeli harmat szagával együtt
ébredünk egymásba.

Bál van, a holtak s az angyalok
egy, és ugyanazt a keringőt járják
s csak a ritmus más lelkükben,
a dal más fülükben.

Oldalról lépnek egymással táncra
S mi is pont egymással szemből
jöttünk a örök ringatózásba.
Onnan is szállunk ki őrül fénnyel,
mit senki nem lát kívülünk
és igazán csak a sötét érzi jöttünket.

S az, hogy mikor, és hogyan
szakadunk ki, az már rég nem kettőnkön
múlik.

Téridőmátrix

Mindíg olyan árnyék
szerettem volna lenni,
aki látszik.
Mindíg olyan szó
szerettem volna lenni,
ami hallatszik a fájó zajban.
S lettem olyan szív értetek,
ami együtt lüktet a világgal,
mégis bennetek.

Megváltom nélküled, magam

Alakod csak rajzolom
tollal, szavakkal, könnyekkel.
Hangod lágyabb oltárságra
üldöz. Mi bennem van
Belőled… Arany, mint
lelked emléke tompuló
pupillám előtt.

Lelkemet elüvöltöttem hozzád,
s íme megtörik partjaid.

Erdőmben kettérohadt fába bújtam
nélküled, előlük.
A nedves kérget tekertem portestemre,
majd levéllé növesztettem magam
és így lélegzek együtt a világgal,
mert csak így szerethetlek a
szerelemnél is jobban.

Összekötött rövidek

Leadlie

Az elől futsz,
amit keresel.


Szerelem?

Kettős keresztvitel
a legszebb kálváriával.


Mostohámul

Hogyan bántanálak,
mikor csak a mindenem
vagy, s én csak a magam
senkije.

Tűzzel játszó én

Meghívott a Nyár az Ősszel keringőre,
feloszlatni az ezerszer hosszú
átkozott Telet.
S mind hiába.
A gyertyalángban lakó sámán is
megsúgta,
ott fogok elégni,
hova Ti fagyni jártok.

Végtelen közel

Ha egyszer, valakinek
a jobbik felem adhatnám,
magamból Téged
tépnélek ki.
S ha tudhatnám,
kinek kell megköszönni,
hogy ebbe a létbe
csöppentett egy kis életet,
savvá forralhatnám
a bennem élő megkötő Istenem.

„Akarlak”

Ha vérem adom
Húsom is kell, ha már az is tiéd
nem kellek, s eldobsz
Mert már a tied vagyok

Szép viszontlátás

Úgy érzem, valami elmúlt belőlem
Hittem, hogy megtaláltalak
Csak áss ki a vakítóan fehér hóból,
Hogy több lehessek, mint fehérben egy sötét alak
De én senki vagyok előtted,
Más szerelmét láttad meg belőlem
Ha valódban látnálak, belevakulnék,
Szerelmedből sose szabadulnék
S mint víz tűnik el a tóból
Úgy tűnnék el a világ elől egyetlen őszinte szótól

2006

Csütörtök esti mese

Örökletes mese a sorsüldözöttek önmegcsalásáról

Egyszer, régen élt egy király. Úgy hozta az élet, hogy a királynak három fia lett három különböző feleségtől, akiktől miután megbizonyosodott gyermekei épségéről, elvált. Mindhárom anyát elegendő pénzzel látta el a fiúk felneveléséhez, taníttatásához, és három kastély felépítéséhez, majd szépen mindig tovább állt. A számszerinti negyedik feleségével együtt maradt, és ketten nevelték a negyedik fiút. A három ifjú semmit nem tudott sem az apjáról, sem a testvéreiről. Mindhárman nagy urak lettek.
Az első fiú katonának tanult, és hatalmas udvart hozott létre óriási sereggel, aminek Ő volt a vezetője. Rengeteg sikeres hadjáratot folytatott a környező vidékeken, sokan féltek tőle, sokan behódoltak neki, és ő sosem volt elégedett, mindig többet akart.
A második fiú a földművelésre alapozta meg birodalmát, irdatlan nagy területek gazdálkodott, a saját területeinek 42-szeresét látta el zöldségekkel, gyümölcsökkel, gabonával. Roppant kifinomult ember vált belőle, igazi üzletember.
A harmadik fiú tudtán kívül testvérei pénzét forgatta, ő bankár lett. Szintén nagy területek ura, a pénzügyekben.
A második fiú tehát ellátta az első és harmadik fiút terményekkel, ezért cserébe a harmadik fiú jobb kamatokat ajánlott neki, az első fiú pedig védelmet ajánlott az esetleg támadó szomszédokkal szemben. Az első és a harmadik számú testvér között vagyonőri megállapodás született.
Mindenkinek volt köze mindenkihez, és a rejtegetett családi szálakról senki nem sejtett semmit.
Az egyik év nyarán olyan kevés csapadék esett, és olyan nagy kánikula volt, hogy sem a gabonatermés, sem a zöldség, gyümölcs mennyisége nem volt elég semmire. A mezőgazdászt tehát az eladósodás fenyegette, ezért a bankár féltestvérétől kellett kölcsönkérnie pénzt. Ez a kísérlet kudarcba fulladt, ugyanis kirabolták a harmadik fiút, csontig. A rablás fő okozói az első fiú seregében rosszul kiképzett ajtónállók voltak, nem voltak kiképezve az ébrenlétre, így nemes egyszerűséggel elaludtak, valamint az „alvás közbeni jó hallás” kötelező tantárgyat végigkocsmázták, majd az előadást tartő csinos hölgyet szexuálisan inzultálták, ezért kaphattak megajánlott 3-ast. Ugyanebből a képzési hibából kifolyólag a második fiú krumpliját is kiásták. Így aztán mindenki haragudott mindenkire.
A harmadik fiú hadat üzent az elsőnek, így akarta visszaszerezni a pénzét, a második fiú is hadat üzent az elsőnek, holott hármójuk közül csak az első értett a fegyverkezéshez. Mit volt mit tenni, háborúzni kellett. Az egész mindössze két nap alatt lezajlott. A döntő ütközetre a három fiú maradt három mindennel felszerelt teljesen egyforma tankkal. Egy dombtetőn találkoztak, ahol úgy álltak körbe, hogy mindenki célzott mindenkire legalább két fegyverrel egyszerre. Meglepő módon mindenki egyszerre nyitott halálos tüzet a másikra. Mindhárman meghaltak. A területüket a „régi hülye mesékből kihagyott mienk lesz az a föld, aminek elhunyt a királya” nevű közhasznú társaság tette magáévá, aminek az öreg király, a három fiú apja, volt a tulajdonosa.
A megoldás egyszerű lett volna: a mese elején említett negyedik fiú tudós lett, ő tervezte, és építette a szupertankokat, és játszi könnyedséggel tudta volna az időjárást befolyásolni, illetve a rosszul kiképzett őrök fejébe azok tudta nélkül akármilyen információt, tudást véglegesen betáplálni. Mivel az első három fiú nem tudott egymásról, és negyedik testvérükről sem, ezért történhetett meg mindez.

Életem első verse, a komolysága erősen vitatható, de valahonnan el kell indulni...

Hozzám szólnak

Mikor egy madár a nevemen szólít,
Halkan éneke gondolkodásra buzdít
Lelkem, s tudatom táplálékért ordít
Nyughatatlanságom örök jólétre uszít
Látnom kell, ha a sors mindent felém fordít
Így lelhet társra, ki „csak” szeret én nem hódít
Ezért halld meg, ha egy madár a neveden szólít

?-es vers

?Neked

Hát ilyen mikor hiányzik a világ,
a valóság szerető szüksége,
ahol Te vagy én és én vagyok Te.
Egy-Egy csepp lesz tengerré
belőled, s belőlem nem
marad más rajtunk kívül

Lángra borul minden Ön által,
de nem Maga miatt!!
Önben él az egész fagyottsága
holott Ön az.
Magának tart meg, ha elengedi kezem
S úgy térek Önhöz meg, hogy el se mentem.
Szeressen azzá, akivé terhe enged

Szeretetért mar az éj
Csak láthatom ahogy
Tündöklésed a párnámba alél
Az élet fűszere, minden íze
csókod a szádról
De én ennek nem lennék vize,
aki lemosná, lennék inkább
ki ha tudná, minden izét megkóstolná

bemelegítés

Az vagy nekem

A csend szava mormolta belém
alakod. Szűken mérve idomaid,
hogy e Földön létezhess.
S mégis nekem angyalként látszol
az engem simító tiszta szándék
óvó, sokszor még magamtól is
inkább elsegítő, kéjért
igyekvő gondolatom maradiságában.

Csókjaimmal emellek vagy süllyesztelek
magammá.

Lassan öleld testem.
Érezd a lüktetést mi hozzám
s belőled is magamhoz vezetett.
E szív az, mi vérem
édes vörösségét a legtisztábbá
köpülte, hogy testedből
a mást egykor óvó szél
ki ne mozdíthasson, ellened



Világjáró

Árnyjátékban létező álma e világnak
Az én álmodásom csak része e virágnak
Minthogy csendes Őszi éjszakában varjú ül az ágon
Úgy melegít a létezés tudata, ha a tüzet olvadni látom
Elengedem magam, madártollá válok
Magasra repülök, majd odébb szállok
Sebzett madár szárnyán mosolygok rátok,
S midőn mindent a legmagasabbról látok
Szabadulok, s közétek vágyok
Ekkor nekilátok új alakot ölteni,
A kakukk se a fészkére jár költeni
Igyekszem tudásom legjavát adni
Köztetek mégis ember maradni,
S mihelyt elkészült új testem,
Folyó leszek, de nektek ásom medrem
Partjaimra csodát növesztek,
S szépségemért mondákkal öveztek
„E folyó alján fekszik, kit tegnap köveztek”
„Ez a víz hidat nem visel
Mint ami sose volt mindent úgy visz el”
Ha folyásom irányát kedvetek szerint szabtátok
Megunom az öröklét-rabságot,
Városaitok helyére meztelen pusztát ások,
S minthogy ezzel saját sírom is ásom,
Elpárolgok, hogy csak a Nap lásson,
Földjeitek táplálni esőnek jövök le,
Szabad lettem, immár örökre.