"Kedves Lénytársaim! A szerelemnek az elintézményesített mivoltától jóóóóólll távolmaradva írok, épulésetekre...
Mindaddig, amíg valaki, akárki, vagy netán bárki azt hiszi szerelmesnek levésnek, hogy "mindenem a Tied, szolgáljad ki magadat", és nem azt, hogy "Ez vagyok, én, az meg vagy Te, ez az én szívem, ammeg a Tiedé" addig ezen a bolygón a könnyebb utat választó totemizált imádat marad érvényben szerelem címszóval. Mert szólnék, hogy NEM!! Vegyünk két lényt. Valami okból "egymásra" találnak,(valójában magukra, de ezt ebben a században nem illik kimondani) mind a két lény azt kersi a másikban, hogy mi az, ami benne(az egyik lényben) nincsen meg, és illetve ezt hogyan lehet legkönnyebben elvenni a másiktól. Mindaddig, míg ez kölcsönösen működik,semmi baj nincsen, mondhatni "(disz)harmónikus" a kapcsolat. Amint az egyik lény elfogy, a másik mentális jóllakottsággal odébb áll, oszt jóvan.
Abban az esetben, ha kettő darab olyan lény, egyed találkozik, melyek én, öntudata elért egy olyan szintű fejlettségi állapotot(alapállapot), hogy a másik egyedet nem kizsigerelni akarja, hanem netán esetleg talán, netalántán építeni saját erejéből, segíteni saját jóakaratából, és teljes meggyőződéséből, akkor valóban mindkét fél számára remek környezet alakul ki a szaporodásra illetve önmaguk jólérzésére hideg téli éjszakákon..."
Részlet a Medúzák és virágok együttélése című tanulmányból
KÖVETKEZŐ ZSELENSZKY EST
7 hónapja