Ámoskönyv.... aluggyá, almoggyá de ne felejts el fölkelni

Nem világot álmodok! Inkább tetteket, mozdulatokat, mosolyokat, öleléseket. A legkisebb helyeket az egész Világon, sohasem nagyot. Csak így álmodhatok kicsiből egész nagy Világot. Megálmodom az érzést, hozzáteszem azt, amit kiváltott belőlem, beleadom a lelkem egy darabját, és várom, hogy valóra válik-e. Nem süllyedek mélyre álmaimban, csak annyira, hogy valóság legyen belőle.

Helyzetgyakorlat I.

Ez puszta kitaláció, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve!!

Az Egyik:
-Annyira szeretlek, és annyira nem tudom ezt elviselni, hogy szabadnak kell lennem! értsd meg sokkal inkább akármi, csak Te nem, el kell hogy hagyjalak. Tegnap még nem így volt, de a horoszkópom megírta,hogy szabadulnom kell, és ez ellen tenni hatalmas vétek lenne. Boldogulj hát egyedül!

Erre a Másik:
-Nem értelek, de szeretlek, ezért tudom, hogy el kell, hogy engedjelek! Nem bírnék úgy Veled lenni, hogy tudom, hogy szenvedsz a horoszkópodban leírtak miatt. Tudom, szenvedni fogok, tudom, fájni fog, de ha neked ez kell, én nem állom utadat.

Mire a Harmadik:
-Tudom, hogy fáj, hogy eldobtak, kicsavartak, de lásd meg, hogy én nem ellened vagyok! Szegény vagyok, félénk, de a bennem lévő minden a Tiéd lehet, ha kéred, és látom hogy kéred, mert nem lehet véletlen, hogy megtaláltuk egymásban azt a közös hangot, érzést, amit legalább 100 000 éve keresünk. Mit szólsz, mit érzel??

Ismét a Második:
-Igen, látlak!!!! Lehet ha magamba néznék belátnám azt, hogy igazad van, csak még időt kérek, nem kell sok, csak épp annyi, hogy a maradék kis rést bezárjam ami hozzá köt. Kétségek között nem karok cselekedni, el kell zárnom Őt magamtól, várj kérjek, ne engedj el, szükségem van Rád!

Megint az Egyik:
-Elzárkózol, úgy teszel, mintha nem jelentenék semmit?? Talán van fény az utad végén? Akkor nem hagyok békét, berúgom a résre zárt ajtót, amit én kezdtem el becsukni, mégsem olyan jó egyedül aludni… Hátha van még valami benne, ami megtudok fogni. Igaz, kicsi a rés ami engem hozzá vezethet, de leszek olyan rámenős, hogy visszakérhessem magam, hiszen Ő most még bizonytalan, nem zárt le magában… Akkor törjük be a legszentebb ajtót!!!

A Második:
-El kell utasítanom, én ezt lehet hogy nem akarom pont kezdek túllenni rajta, nem engedhetem vissza, nem Őt akarom beengedni!!! Elutasító leszek!!!

Egyik:
-Hmmmmm… Elutasítasz? Ki miatt? Őt még tudom, hogy nem engedthetted be, ismerlek, nem játszanál ilyenekkel, annál jobb ember vagy!!! Akkor hát még jobban belehúzok, csak azért is!Nem hagyom, nem lehet másé, habár én kergettem, el. Nem értem magamat, de nem baj, most már nem is olyan jó szabadnak lenni, nem is voltam szabad, csak Vele… igen visszaszerzem! Nem érdekel sem Ő sem más!!!

Második:
-Vissza akar jönni, jajj nekem! De nekem talán nagyon fontos az, kivel talán közös nyelvet beszélünk. De vele meg már egyszer jó volt, igaz, hogy lemészárolt, de ki nem kötődik ahhoz, aki megölte?? S amaz? El kell kergetnem, Ő bizonytalan bennem, mi van akkor ha nem olyan, mint amilyennek látszik, meg kell ismernem Őt, mert hátha!! Nem Nem, aki megölt, azért tudott megölni mert ismer, és én is ismerem Őt, ez így könnyebb!! Akkor hát döntök, nem ismerlek, de érzem, hogy jó vagy. De el kell kergetnem, hátha a már be nem vált, de legalább ismert most más lesz…