se..........

Se össze, sehova

Előbb Istenné, majd Istennővé szeretjük egymást.
A lepedő csóktól forr ölelésért,
s így a pocsolyákká fagyott föld sem
kéri számon szülöttje vétkeit.
A fagyos leveleket táncolni hívó novemberi szél
egyszer el, máskor össze-össze fúj azzal,
kivel nemhogy láttam, hittem is jelent.

A csőlátás vállösszeérintős görnyedt hátú küldöttje.
A teátrumi szolgák gúnyos, megvető köpése lábnyomainkra.
Ad, kér, de nem vesz el abból, amit kettőnkből elemésztettünk magunk ellen.

Vérpadról szerelmes (636/384.eredeti átirat)

Vérpadról szerelmes

Sötétet festek magam
elé, hogy lássam a fényt.
Tőled, az ezredik visszamosolygótól
engedem magam a legtávolabb.
Visszanézek még, savaidat
tejszínné majszolom elejtett
szépséged szolgaságán.

Hiú ábránd, fájó tegnap csupán,
de holnapután
a bűnömként olvasnak
a fejemre Téged, a Szentekhez
gyarló, gyarlókhoz Szent
legkisebb örök énem.

Én még maradok (Gy.R.-nek)

Annak, aki elmegy.

Én még maradok. Tort ülök azon, aki itt van.
Megszámolom mennyi a maradó, s mennyi a hasznos hulladék.
Karót verek a testtől testté öregedett lelkek gyökerébe,
S fojtom magam az örökkévaló faggyal ringató ősz keblébe.
Tegnap még örökkének tűnt, mára csalva lopja a távolság közénk a hiányt.
Akkor lesz a legjobb, ha már ma visszafogad az, aki még van.

El sem mentem! Követ szitál rám a gyertyaláng.
Minden gondolat fortyogva úszik a jelen mélységéből az emlék
ormaira.
Törött keretek egész képei égnek szemhéjamra. Veletek álmodok,
távolról játszatok Velem úgy, mintha nem máshol lennék, csak nem itt!