Vérpadról szerelmes
Sötétet festek magam
elé, hogy lássam a fényt.
Tőled, az ezredik visszamosolygótól
engedem magam a legtávolabb.
Visszanézek még, savaidat
tejszínné majszolom elejtett
szépséged szolgaságán.
Hiú ábránd, fájó tegnap csupán,
de holnapután
a bűnömként olvasnak
a fejemre Téged, a Szentekhez
gyarló, gyarlókhoz Szent
legkisebb örök énem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Szia!
Idesodort valami.Olvasgattalak,és nagyon megfogott..minden szavad.
Kívánom,hogy mindig Veled legyen a Múzsa,hogy még soksok ilyen bejegyzést olvashassak;)
Megjegyzés küldése