Némán kiáltó

Tisztán emlékszem arra a napra, mikor először találkoztam ezzel a furcsa emberrel. Kocsmában voltam, ültünk a haverokkal és ittuk a már-már ihatatlan szutykokat. Két korty között olyan érzésem támadt, mintha valaki kitekerné a fejem, hogy a tekintetem a pulthoz irányítsam, olyan erős kényszer volt, hogy a fejem majdnem lerepült a nyakamról. Először nem is értettem, hogy mi ez az egész, értetlenül néztem körbe, hogy ki szórakozik azzal, hogy kitekeri a nyakam. Körbenéztem, és senkit nem láttam, aki le akarná szedni a fejem. Visszafordultam az asztalhoz, ott is minden rendben volt, senki nem nézett furcsán, még a beszélgetés menetéből sem sodródott ki senki. Kis idő elteltével ismét hátrafordult a fejem, de ez alkalommal már olyan erővel, hogy a gerincem összes csigolyája beleroppant. Ahogy összeszedtem magam és kitisztult a látásom a hátamon elszenvedett fájdalmas izomrángás után, megláttam Őt. Teljesen egyértelművé vált, hogy az egész miatta történt. Nem kezdtem el méregetni, mint ahogy ember az embert szokta, csak bámultam a pult felé. Olyan volt, mintha mindenki fölött lebegne, ahogy szájtátva lestem mindenki elhalványodott, minden hang eltompult, olyan volt, mintha minden érzékszervem csak rá lenne kíváncsi, és senki másra. Nem tudom, hogy mi volt rajta, hogy nézett ki, de a lelkét mind a mai napig ott érzem a magamé mellett. Miután megkapta amit kért a pultostól leült egy asztalhoz. Én visszafordultam a poharam fölé és zavartan kiittam ami benne volt. Még egy pohárral később már nem volt sehol. Nagyon lesújtva éreztem magam, tudtam, hogy talán soha többet nem fogom látni. Elszalasztottam azt a talán megismételhetetlen lehetőséget, hogy beszéljek vele, vagy épp ne beszéljünk, csak lássa meg, érezze és tudja azt, hogy én egyáltalán létezem. Egyszerre voltam irtózatosan kicsi, és hatalmas. Kicsinek éreztem magam hozzá, hatalmasnak éreztem viszont magamat saját magamhoz. Azóta eltelt 6 év, visszajárok arra a helyre, ahol először és utoljára láttam. Nem tudom, nem tudhatom, hogy ki volt, de az arca, a szeme, a mozdulatai, az a kifinomultság, amivel a világot maga köré vonzotta, mai napig élénken él bennem…