Megváltom nélküled, magam

Alakod csak rajzolom
tollal, szavakkal, könnyekkel.
Hangod lágyabb oltárságra
üldöz. Mi bennem van
Belőled… Arany, mint
lelked emléke tompuló
pupillám előtt.

Lelkemet elüvöltöttem hozzád,
s íme megtörik partjaid.

Erdőmben kettérohadt fába bújtam
nélküled, előlük.
A nedves kérget tekertem portestemre,
majd levéllé növesztettem magam
és így lélegzek együtt a világgal,
mert csak így szerethetlek a
szerelemnél is jobban.