Szerelmes jobbik –én!

Egy nyíltabb karú ölelés,
Egy forróbb szívű világ-áldomás,
rád és rám, belőlünk.
S a reggeli harmat szagával együtt
ébredünk egymásba.

Bál van, a holtak s az angyalok
egy, és ugyanazt a keringőt járják
s csak a ritmus más lelkükben,
a dal más fülükben.

Oldalról lépnek egymással táncra
S mi is pont egymással szemből
jöttünk a örök ringatózásba.
Onnan is szállunk ki őrül fénnyel,
mit senki nem lát kívülünk
és igazán csak a sötét érzi jöttünket.

S az, hogy mikor, és hogyan
szakadunk ki, az már rég nem kettőnkön
múlik.